Tűz ütött ki ma délután egy Wlassics Gyula utcai családi ház tetőterében a XVIII. kerületi Bókay telepen. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a mentők az épületben lakó idős házaspár egyik tagját füstmérgezés gyanujával végül kórházba szállították. Később az oltási munkákat figyelő járókelők közül is rosszul lett valaki. Az ájult személy miatt a mentőknek ismét a helyszínre kellett sietni, s végül őt is kórházba vitték.
A tűzoltók elmondása szerint egyelőre nem tűnik igazolhatónak az a feltételezés, miszerint a klímaberendezés zárlata okozta volna a tüzet, bár ottjártunkkor biztosat mondani még nem tudtak, a tűzvizsgáló még az üszkös gerendák között vizsgálódott.
Nem tudjuk tehát, hogy mi okozta a tüzet, néhány hasznos tanáccsal azonban talán mégis szolgálhatunk:
Ne hagyjunk felügyelet nélkül nyílt lánggal égő berendezést, vagy akár csak egy teamécsest, gyertyát sem! A kandallóban égő tűz hangulatos pattogása vagy a hangulatvilágításként alkalmazott lángocskák könnyen nagy veszély forrásaivá válhatnak.
Tetőtéri helyiségekbe, vagy más tűzveszélyes terekbe telepítsünk hő- és füstérzékelőket. Azokat kössük a riasztórendszerbe, melyhez fizessünk elő távfelügyeleti szolgáltatásra! Az érzékelők kiválasztásához, a rendszer összeállításához kérjük szakember tanácsát, segítségét! Ez nem olcsó mulatság. Ha már áldozunk rá, hadd legyünk biztosak benne, hogy amikor kell, megfelelően működni is fognak!
Tartsunk a tetőtérben elegendő számú kézi oltókészüléket, elsősorban poroltót! Ezeknek a nem különösebben drága berendezéseknek nagy hasznát vehetjük a tűzoltók érkezéséig. Figyeljünk azonban oda szavatossági idejükre, hiszen nincs annál bosszantóbb, mint hogy akkor mondanak csődöt, amikor nagy ritkán igazán szükség lenne rájuk!
Ha csak nem vagyunk villanyszerelők, ne szereljünk házilag áramot! Magunkat is nagyobb biztonságban tudhatjuk, és még egy mesterembert is segítünk boldogulásában megrendelésünkkel. Gázüzemű és elektromos berendezéseinket rendszeresen nézessük át szakemberrel. A hibákat szakemberrel javíttassuk, az elavult berendezéseinktől inkább mi váljunk meg, mintsem azok egy esetleges tűz okozóiként vegyenek búcsút tőlünk!
Kössünk biztosítást, hogy ha már megtörtént a baj, legalább némi támaszunk legyen az újrakezdéshez!
Persze tudjuk, az itt felsoroltak külön külön is súlyos pénzeket jelentenek - együttesen pedig talán egy kisebb vagyont is kitesznek -, mégis gondoljunk bele: életünk munkája pár perc leforgása alatt enyészhet el! Vigyázzunk magunkra, értékeinkre!